Magyarországon – az utóbbi két évtizedben – az újonnan létrehozott vállalatok célja leginkább a megkapott feladatok megbízható teljesítése volt. Ezek a szervezetek évről évre egyre nagyobb összeszokottsággal hozták a tőlük elvárt teljesítményt és csökkentették fokozatosan termelési költségeiket. Elértünk a lehetőségek határaihoz? Ha igen, akkor hogyan tovább? Az elsajátított (lean, six sigma) módszerek a fő célt, a költséghatékony termelés egyre pontosabb végrehajtását szolgálták. Az eddigi kultúra a legtöbb vállalatban már betöltötte szerepét, hiszen a működési hatékonyság az elmúlt tíz évben jelentőset lépett előre. A világ azonban nem állt meg, itt vannak az új elvárások: elfogytak a tartalékok, új funkciókat is el kell látni, és az anyavállalat is ötleteket vár a fejlesztésekre. A mindennapok szabálykövető, fegyelmezett, hatékonyságra koncentráló kultúrájából most ki kellene lépni – utasításra – egy kreatív, fejlesztő, alkotó mindennapokba.

Olyan új kultúrát meghonosítani, amely elegendő innovációs képességgel bír, különösen nehéznek tűnhet. Ráadásul nemzetközi felmérések igazolják, hogy nem a pénz az innovatív kultúra létrejöttének legfontosabb feltétele. Sokkal inkább az alábbiak megléte kritikus:
(1) hibákat megengedni (képes azokból tanulni, így a hiba számára nem tiltott, hanem egy fontos jelzés, hogy valami még nem elegendően jó)
(2) a jelenlegi teljesítményt folyamatosan megkérdőjelezni (Miért? Miért ne? Mi lenne, ha?)
(3) megfigyelni (képes a részletek megfigyelésére, maga odalép és megnézi, hogyan történik)
(4) kísérletezni (teremt időt a próbálgatásra, elfogadja, hogy lépéseken keresztül jut el a végső jó megoldáshoz)
(5) networkölni (számos helyről szerezni információt és visszajelzést, nem elégedni meg önmaga ítéletével, képes az információkat objektíven felhasználni és nem kritikaként megélni).

Mindehhez olyan emberekre van szükség, akik megfelelő hozzáállással és megfelelő képességekkel bírnak az új, innovatív megközelítésekhez. Lehet hirtelen ilyen embereket találni az egyre szűkülő szakemberpiacon? Ha az új emberek csak idővel lesznek képesek a szükséges tapasztalatot megszerezni és azokra építve innovatívak lenni, akkor más válasz kell a gyors újításokhoz. A jó hír ebben a megoldhatatlannak tűnő helyzetben, hogy sikeres nemzetközi példák sorozata mutatja: az innovációs képességeket el lehet sajátítani, meg lehet tanulni.

A második kihívás a tanult innovációs készségeket, technikákat a mindennapi gyakorlatba átfordítva a felfedező, innovatív kultúrát meghonosítani. Azaz megtanulni a hatékony, végrehajtó üzem kultúrája mellett párhuzamosan a kreatív, tesztelő, innovatív üzemmódot egyszerre, strukturáltan élni, üzemeltetni egy szervezetben. E két kultúrára egy szervezetnek egyszerre van szüksége. Az innovatív gondoskodik az új ötletek megszületéséről, a szabályokat követő, fegyelmezett végrehajtó gyakorlat pedig gondoskodik arról, hogy az ötletek valóban megvalósuljanak és termőre forduljanak.

Az innovatív kultúra megteremtése nem egyik napról a másikra történik. Sokszor évekbe telik, mire a vállalatot teljesen át tudja járni, de az első próbálkozások már hónapok alatt szárba szökkennek és a sikerekkel energetizálják a szervezetet a még nagyobb léptékű fejlesztésekre. Az innovatív ötletek sikeres megvalósítása teszi lehetővé, hogy a vállalat ismét időt nyerhessen új ötletek létrehozására, hiszen addig a bevezetett előző ötlet termeli a napi költségek fedezetét. Ha azonban az innovációra nem figyelünk, mindig ugyanaz történik velünk, mint eddig és egyszer elérjük a határt, tovább már nem lehet a költségeket csökkenteni.